A Magyar Távirati Iroda tegnap délutáni közleménye szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetősége még mindig reménykedik abban, hogy a tokiói Nyári Olimpiai Játékok kezdésének időpontjára lecseng a koronavírus-járvány.
Az MTI erről szóló közleménye a következő:
„Lausanne, 2020. március 17.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) keddi közleménye szerint egyelőre nincs szükség drasztikus döntésekre a nyári, tokiói olimpiával kapcsolatban a koronavírus-járvány miatt. A szervezet sajtóközleménye úgy fogalmaz: az egész világ számára példa nélküli helyzet állt elő, a körülmények napról napra változnak, és befolyásolják az olimpia előkészületeit, de a NOB továbbra is teljes mértékben elkötelezett az ötkarikás játékok megrendezése mellett. Álláspontja szerint jelenleg – több mint négy hónappal a rajt előtt – nincs szükség drasztikus döntésekre.
“Az előkészületekben résztvevők egészsége a legfontosabb számunkra. Minden intézkedést megteszünk a sportolók, az edzők és a háttérstábok biztonságának és érdekeinek védelmében. Az olimpiai közösség tagjai támogatják egymást a jó és a nehéz időkben egyaránt” – mondta Thomas Bach NOB-elnök. A NOB továbbra is arra ösztönöz minden sportolót, hogy folytassa a felkészülést, a maga részéről pedig folytatja a konzultációkat valamennyi érintettel. Kedden a nyári olimpiai sportágak nemzetközi szövetségének (ASOIF) vezetőivel tárgyaltak a NOB illetékesei, a következő napokban pedig a nemzeti olimpiai bizottságok, a sportolói bizottság, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC), illetve számos nemzetközi sportági szövetség képviselőivel ülnek tárgyalóasztalhoz.
A NOB üdvözölte Abe Sindzó japán miniszterelnök keddi bejelentését, amely szerint a G7 országok a “teljes” olimpia megrendezését támogatják. A közlemény szerint a sportolói helyek 57 százaléka már gazdára talált, a kvalifikációs időszak folytatásában viszont módosításokra lesz szükség. Az ezekkel kapcsolatos javaslatokat a nemzetközi sportági szövetségek április elejéig nyújthatják be. Továbbra is törekedni kell a tervezett kvalifikációs események megrendezésére, hogy a lehető legtöbb kvóta versenykörülmények között találjon gazdára. Amennyiben ez nem lehetséges, különböző sportági rangsorokat, illetve az eddigi eredményeket kell figyelembe venni.
A vírus terjedése miatt számos országban komoly korlátozásokat vezettek be, és az intézkedések között szerepel a sportesemények törlése, halasztása. A nemzetközi versenynaptár teljesen felborult, és sok olimpiai kvalifikációs viadal elnapolásáról határoztak a szövetségi vezetők. Ezek nyomán is egyre nő az aggodalom az olimpia megrendezését illetően. Február közepén munkacsoportot állítottak fel, amelyben a NOB, az Egészségügyi Világszervezet (WHO), az olimpiai szervezőbizottság, a japán hatóságok és a tokiói városvezetés illetékesei tevékenykednek” – vélekedik a NOB vezetősége.