A HÁTTÉRBEN A JAPÁNOK IS KÉSZÜLNEK A JÁTÉKOK ELNAPOLÁSÁRA

Olimpia 2020 2021

A HÁTTÉRBEN A JAPÁNOK IS KÉSZÜLNEK A JÁTÉKOK ELNAPOLÁSÁRA

A COVID-19 vírus okozta világjárvány megjelenése, és intenzív terjeszkedésének kezdete óta mind a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetői, mind a japán kormány prominensei szilárdan kitartottak amellett, hogy az eredetileg tervezett időben (2020. július 24 – augusztus 9.) és helyen megtartják a játékokat. Kezdeti elhatározásuk mellett még akkor is kiálltak, amikor a világ több országának (pl. Szerbia, Horvátország, India stb.) olimpiai bizottsága már javasolta és kérte az idei Olimpia időpontjának elhalasztását, és több nemzetközi sportesemény (EB, VB) elhalasztására már sor is került.

A NOB és a rendezők kitartanak

A NOB öt nappal ezelőtti, kedden kiadott nyilatkozata szerint, a járvány miatt világszerte megjelenő negatív körülmények ellenére ők kitartanak a játékok eredeti időpontban való megrendezése mellett, mert szerintük „nincs szükség drasztikus döntésekre.” Thomas Bach NOB-elnök szerint „Az előkészületekben résztvevők egészsége a legfontosabb számunkra, ezért minden intézkedést megteszünk a sportolók, az edzők és a háttérstábok biztonságának és érdekeinek védelmében. Az olimpiai közösség tagjai támogatják egymást a kedvező és a nehéz időkben egyaránt. A NOB továbbra is ösztönzi a sportolókat, hogy folytassák megkezdett olimpiai felkészülésüket”. Az elnök azt is hozzátette mondandójához, hogy a NOB üdvözli Abe Sindzó japán miniszterelnök keddi bejelentését, amely szerint a G7 országok erőteljesen támogatják a „teljes” olimpia megrendezését.

Szerdán a japán kormány szóvivője megerősítette, hogy Tokió nem készül az Olimpia elhalasztására, mert a játékoktól a turizmus fellendülését a fogyasztói kiadások növekedését reméli. A halogatással a kormány kockáztatná több mint 3 milliárd dollárnak megfelelő hazai szponzoráció, és a 12 milliárd dollárnál több előkészületi költség sorsát.

A pár nappal korábbi nyilatkozatok tartalmához képest ma, a Reuters hírügynökség információi szerint Tokióban, az Olimpia szervezői csendben megkezdték a játékok elhalasztására irányuló alternatívák kidolgozását. A hírügynökségnek nyilatkozó két szakértő (egyelőre – érthető okokból – nem kívánta megnevezni magát, mert nem voltak jogosultak hivatalos sajtónyilatkozat tételére),  azt az információt közölték, hogy „felkértek minket, készítsünk többféle szimulációt a játékok elhalasztásának esetére.”  Az anonim nyilatkozók szerint már meg is kezdték az alternatívák kidolgozását. „Alternatív terveket készítünk – B., C., D. változatban – a különféle halasztási időkeretekre vonatkozóan” – mondta az egyik tisztviselő. Azt is közölte, hogy a különböző időpontok forgatókönyveiben szerepelnie kell a késések miatt előálló pluszköltségek mértékének is. Ezeket a kidolgozott alternatívákat a NOB március végi ülésén fogják megvitatni. A lehetőségek között szerepel a játékok pár héttel/hónappal való elhalasztásától, a közönség nélküli, zárt kapus, csak elektronikus eszközökön követhető rendezvényeken át, az ötkarikás világverseny két évvel későbbre halasztásáig többféle variáció. A szervezők többsége abban reménykedik, hogy elegendő lesz a 30-45 napos halasztás. A végső döntést majd a NOB hozza meg, de ennek egyetértésben kell majd lennie a japán rendezők álláspontjával.

Hamarább tárgyalnak – sürget az idő

A japán Nikkei újság ma a honlapján közölt egy információt, miszerint a NOB az előttünk álló héten igazgatósági ülést tart, merthogy felgyorsultak az események és egyre több nemzetközi sportszervezet az Olimpia elhalasztását kéri. A Nikkei híre szerint a halasztás számos akadályba ütközik és ezeket az alternatívák kidolgozóinak mindenképpen mérlegelniük kell. Ilyen például az olimpiai falu kérdése, amelyből a játékok után lakónegyedet akarnak kialakítani és a lakásokra váró civilek már most meglehetősen türelmetlenek. A 2021-es év nyara ugyancsak zsúfolt lesz a világversenyek szempontjából, ezért nehéz volna beilleszteni plusz eseményként az Olimpiát. 2022-ben pedig labdarúgó VB lesz és Pekingben Téli Olimpia. Ráadásul a nagy belföldi szponzorok (Toyota, Panasonic stb.) is roppant idegesek a rendezvények eltolódása miatt. A versenyek több mint 60 szponzorával, a rendezés időpontjának esetleges elhalasztásáról külön-külön meg kell egyezniük a rendezőbizottság szakértőinek.

Taro Aso pénzügyminiszter az újságnak nyilatkozva összehasonlította a Tokió 2020-at a II. Világháború által meghiusított 1940-es játékokkal, és az 1980-as moszkvai Olimpia bojkottjával és megjegyezte: úgy látszik, negyvenévente lesújt a játékokra az Olimpia átka.

fotó: REUTERS/Athit Perawongmetha

Facebook
Twitter
Skype
WhatsApp
Print
Email